A település történelme

Bakonyszentiván község Veszprém megye északi felében fekvő kis település, közigazgatási területe 914 ha, ebből belterület 43 ha. Megalakulása a neve alapján a XIII. sz. közepére tehető. A település templomának védőszentjéről, Keresztelő Szt. Jánosról kapta nevét, akit a középkorban Ivánnak neveztek a magyar nyelvterületen. A XVI. században elnéptelenedett. Később az Eszterházy család birtokába kerül, akik német családokat telepítettek a faluba, ők mezőgazdaságból és fakitermelésből éltek századokon át. 1785-ben lakosainak száma 200 fővel több volt, mint 1980-ban. A főúti leágazásnál érdekes kőkép hívja fel a figyelmet.

Látnivalói:

Római Katolikus Templom - BakonyszentivanRómai Katolikus Templom 1794-ben, késő barokk stílusban épült. Az oltárkép Schmidt József munkája (1801), a templom kápolnájában látható az Altöttingi Szűzanya-szobor. A barokk stílusú római katolikus templomot 1794-ben szentelték fel Keresztelő Szent János tiszteletére. Az oltárkép Falusy Zsigmond munkája. Az Altöttingi Szűzanya-szobor híres bajorországi kegyhely, Altötting környékéről idetelepült német telepeseknek köszönhető. Az 1990-ben visszakapott kegyszobor elhelyezéséről úgy kellett gondoskodni, hogy biztonságos és a hívek számára elérhető legyen.
Teljes kialakítása az erre a célra adott pénzből történt. A kőműves munkát Buchvald Attila és Földing József, az asztalos munkát Földing Erdő, a festési munkát Horváth László, a villanyszerelőt Bartha József végezték. A művészi kapu Földing Imre helyi mester adománya. A kápolna elkészülte után a szentelését az Ausztriában lakó dr. Harangozó Ferenc pápai prelátus végezte 1990. augusztus 12-én.
A kápolnában figyelemre méltó még az a kézi faragású fa feszület, amely a régi padoknál a férfiak padján volt elhelyezve. A kereszt két oldalán elhelyezett kép a fájdalmas Jézust és a fájdalmas Szüzet ábrázolja. A fa része oroszországi nyírfa. Hadifogságból származik. A feszület feletti kép gyöngy gobelin, 1871-ben készült, a csárdai kápolnából származik.

.

Bakonyszentiván község történelmi és építészeti emléke a Kálvária. A kálváriát az un. Templomdomb keleti kaptatójára építették. Bakonyszentiván község történelmi és építészeti emléke a Kálvária.Ezen a területen helyezkedett el a középkori Szentiván falu. 1824 és 1845 között épült az első háromkeresztes kálvária. A háromkeresztes Golgotát a szentiváni hívek 1873-ban bővítik. A keresztek mögé félköríves védőfalat emeltek és a keresztek előtti teret magas kőkerítéssel vették körül, a falra 6 stácófülkét ültettek. Ekkor nyerte el mai formáját. Legutóbbi felújítását az 1990-es években végezték el. Építőit nem ismerjük. A kálvária fenntartásáról a falu közössége gondoskodik.
Építtetője a kereszten levő monogram szerint Tülmann Jánosné Radics Magdolna. Érdekessége, hogy nem 14 stáció van, hanem a kápolna résszel együtt csak 7.

Csárdapusztai (Kossuth) Kápolna

A Kossuth emlékek egyik legjelentősebb Veszprém megyei színtere, a közelben található Kisdémmel együtt ma Bakonyság külterülete, pár száz méterre Bakonyszentiván határától és a Bakonyszentivániak kezelésében.
Csárdapusztai (Kossuth) KápolnaKossuth Lajos a kisdémi földbirtokos Meszlényi János lányát, Teréziát vette feleségül. Börtönéből kiszabadulva Kossuth megrendült egészsége helyreállítására Parádra ment pihenni, ahol a szeretett Meszlényi Terézzel találkozott, aki szerető érdeklődést tanúsított iránta fogsága idején is. Nemsokára nőül vette a szellemes lányt. Mivel a pesti belvárosi templomban tartott esküvőjük egyházi áldás mellőzésével és nem is az oltár előtt történt, a nászútról Kisdémre látogató ifjú pár házasságát a hitbuzgó katolikus após, Meszlényi János kérésére a pápateszéri esperes-plébános áldotta meg a csárdapusztai kápolnában.

Kossuth_w200_.

Az 1841-es esemény emlékét 1995 óta márványtábla őrzi. E szertartás alkalmat adott arra is, hogy a földesúr udvarházának népe is megismerhesse az országosan is ismert ifjú férjet. A Kisdém környéki népi emlékezet úgy őrzi, hogy Kossuthék házasságkötése a csárdapusztai kápolnában történt. E feltételezés alapján Kossuth-kápolnának is nevezik a 18. században felszentelt barokk építményt.

Bővebben >>

Szőlőhegy

A falu érdekességeihez tartozik még a Szőlőhegy, melyet a betelepítés után alakítottak ki. Jellemzője, hogy akik a faluban szomszédok voltak, a szőlőhegyen is azok lettek. Fennmaradtak 150–200 éves pincék, megőrizték az utókornak a pincesort.

Szentiván település a középkorban

A falut és templomát egy 1330-as oklevél említi birtokosaival együtt: János és Beke „de Sancto Johanne” nemesek. Szentiván települést Zsörk és Rusztavanyola pusztákkal együtt a Szentiványi nemesi család birtokolta a középkorban.
A 13. századtól templomos helyként említették, plébánosairól 1480-ból, 1500-ból, és 1501-ből maradt ránk adat. A falu jobbágyainak rovásadója 1448-ban tíz forint volt. 1531-ben 15 portájából 6-ot égetett fel a török. 1542-ben írták össze utoljára az adószedők, 1560-ban a folyón állott és elhagyott malmának már a helyét említik.
A falu kereken 200 évig állt pusztán. Ez idő alatt 1702-ben Tötösi Jánostól a veszprémi püspök veszi meg 1100 forintért, majd az Esterházy család birtokába került a terület, amely előbb az ugodi, majd pápai uradalomhoz tartozott. A pusztát bérbeadták sertések makkoltatására, a bérlők 1705-ben 25 forint sertéstizedet szolgáltattak.

Betelepítés németekkel

Az Esterházy család pápai uradalmához tartozó területre 1744 áprilisában telepített katolikus hitű dunai-bajor parasztokat, egyben 3 évi szabadságot és szabad menetelt engedélyezve nekik.
A megtelepítés teljes sikerrel járt. Bittó József az uradalom prefectusa 1748. március 7-én adott hírt a megtelepedett lakosságról, nem sokkal a megkívánt életbe való betagozódás után. Jelentése szerint a szentiváni lakosok valamennyien katolikusok, 278 fő, közülük 176 gyónóköteles személy. A falu határában az 1750-es években kimért 36 egész telek 1770-ben mind lakott, s a telekkel bíró jobbágyok mellett szépszámú házas és házatlan zsellért is összeírtak. A bakonyszentiváni régi családnevek a következők: Földing, Vesztergom, Valdinger, Heizler, Harninger, Eigner, Veiler, Vizer, Holczinger, Sándl, Tficser, Vagenhoffer, Strommer, Mader, Mics, Stankovits, Radics.
Földművelésből és állattenyésztésből élnek, a zsellérek télen az erdőben napszámért fát vágnak. Az adómentesség lejárta után részben a szokásos szolgáltatásokból, részben pedig árendából álltak terheik. Terményeiket Pápán, a piacon értékesítették. Bírói fórumuk a pápai úriszék volt.

Megélhetési lehetőségek a 19–20. században

A falu 18. század végi határfelmérése szerint egy széles utcából állt és területe ­belsőséggel együtt – összesen 1 680768 hatlábas öl. Az 1857. évi kataszteri felmérés a falu összes területét 1862 katasztrális holdban határozta meg, amely 638 lakost tartott el.
Az 1785-ben 524 lakost számláló község népessége a 19. század közepéig növekedést mutatott, majd lassú csökkenés kezdődött. 1960-ban 497 fő élt a településen, jelenleg 220-an élnek a településen. Pedig a birtokmegosztás a járás többi községéhez viszonyítva kedvező és a természetes szaporodás is jónak mondható.
Az 1900-as évek elején fellendült a gazdasági élet, sokan foglalkoztak állattenyésztéssel. Nem volt olyan ház, ahol ne lettek volna lovak. Ebben a kis faluban legalább 80–90 pár lófogat volt, nagyon jó csikókat neveltek. A legtöbb csikó négyéves korában a katonasághoz került Ausztriába, Csehországba és a magyar katonasághoz. Sok szarvasmarhát is tartottak: minden házban volt legalább két tehén, sok helyen még több is. A szaporulattal a szarvasmarhák száma elérte a 700 darabot. Foglalkoztak sertésekkel is. Minden házban volt anyadisznó, a süldőkkel együtt közel 300 sertés szokott lenni a faluban. Reggelente a sertéspásztor kihajtotta az összes állatot legelni és csak éjjelre hajtotta haza őket. Az asszonyok sok baromfit, tyúkot, libát, kacsát tartottak. Pulyka kevés helyen volt a faluban.
Ennek ellenére az 1100 holdas határ már kevésnek bizonyult. A 20. század elején sokan vándoroltak ki Amerikába, majd az első világháború után Kanadába és valamennyien fiatalok. 1941-ben a 20 holdon felüli mezőgazdasági népesség 6,7%-a az 5–20 holdas, 34,2% az 5 holdon aluli 20,9%-a az 5–10 holdas 34,2, az 5 holdon aluli 20,9 %-a a mezőgazdasági népességnek. 1935-ben Eszterházy Tamás 142 holdat birtokol határában, amit bérletekben hasznosított. A községhez tartozott Hangyálos tanya, Kapcsándi malom, Szakács malom külterület egykor 15 lakossal. (ma már lakatlanok).

Kitelepítés

Az 1941-es népszámlálás alkalmával az 569 lakosú településen 275-en vallották magukat német anyanyelvűnek (48%). Közülük 1944 decembere és 1945 márciusa között 35 főt (közülük 1 leventét) telepítettek át Németországba, majd 1948 tavaszán 128 főt szállítottak el Németország szovjet megszállási övezetébe. Sok család Fenyőfőre és Lókútra került. A vétlen lakosságot megbélyegző kollektív bűnösség kimondása és annak következményei megviselték az érintett embereket. Később, aki tudta, visszavásárolta a házát és visszajött a faluba, de ezt nem mindenki tehette meg. Volt, aki nem élte túl a kitelepítést. Az elvett házakba Felvidékről, Nógrádból és Békésből telepítettek be hamis ígéretekkel családokat. Egy részük később elköltözött a faluból.
A kitelepített családok emlékét márványtábla örökíti meg a templomban.

Források >>

Hozzászólások lezárva